2018.11.20.

Gyerekhang

A CLAAS Hungária Kft is örömmel nyitotta ki kapuit munkatársai gyermekei előtt, a Gyerekhang kampány fordított napján, november 20-án. Ők hatalmas lelkesedéssel és a gyerekek legendás kíváncsiágával vetették bele magukat szüleik munkahelyének megismerésébe.

Örömmel ismerték fel szüleik nevét a hivatalos papírokon, ámultak a feladatok sokrétűségén.

„Én is itt szeretnék dolgozni, alig várom, hogy felnőtt legyek!” − lelkesedett Zsófi.

Kristóf és Kitti a HR világával ismerkedtek, illetve Ádámmal együtt kipróbálták az üzemi étkezdét is.

Csernei István protóműhely lézer- és élhajlító kezelő mindkét fiát elhozta, mert „CLAAS rajongók és ezen a napon apjuk felügyelete mellett mértek alkatrészeket és dolgoztak az élhajlító gépen.

Balázs csillogó szemmel lépett be édesapja munkahelyére.

A gyermekjogok iránt felelősséget érző felnőttek ezrei öltöztek Magyarországon is kékbe ezen a napon és töltötték fel a fotójukat a közösségi oldalakra, hogy így hívják fel a figyelmet a gyermekek jogaira.